2026.11.02.
Élménybeszámoló: Részképzés a Waseda Egyetemen, Tokió (Japán)
Waseda megálló
Név:Soma
Küldő intézmény:Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)
Képzés:ELTE-GTK Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás MSc
Fogadóintézmény:Waseda University 
Helyszín:Japán, Tokió
Kint töltött időszak: 2024/25, 2. félév (2025. február-június)
1. Motiváció

Mindig is vonzott az utazás, valamint az, hogy közelről ismerhessem meg egy-egy ország kultúráját, vallását és gasztronómiáját. Az alapképzésem alatt nem volt lehetőségem külföldi részképzésben részt venni, ezért amikor a mesterszak elvégzése során kiderült számomra, hogy tengerentúli partneregyetemekre is lehet pályázni, azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Pontosan olyan lehetőség volt, amelyre régóta vártam.

Hogy miért éppen Japán? A keleti kultúra, identitás és gondolkodásmód már régóta foglalkoztatott; olyannyira, hogy a szakdolgozatomat is ebben a témakörben írtam, azt vizsgálva, milyen szerepet játszott a kultúra Japán és Dél-Korea gyors gazdasági felzárkózásában. Japánhoz tehát nemcsak személyes vonzalom, hanem valódi szakmai érdeklődés is kötött. Ezt egészítette ki egy régi vágyam: nem csupán ellátogatni szerettem volna az országba, hanem néhány hónapig ott is élni, hiszen a japán minimalizmus, a letisztultság, valamint az építészet és a képzőművészet világa már korábban is különösen megragadott.

Miután eldöntöttem, hogy Japánba szeretnék menni, tudatosan kezdtem keresni a megfelelő fogadóintézményt. Átnéztem azokat az egyetemeket, ahol számomra releváns gazdasági mesterképzések voltak elérhetők, és alaposan utánanéztem az egyetemekkel kapcsolatos minden lényeges információnak, a nemzetközi megítélésüknek, valamint a rangsorokban elfoglalt helyüknek. A választásom végül a Waseda Egyetemre esett. Döntésemben meghatározó szempont volt az intézmény nemzetközi elismertsége és erős akadémiai háttere, de ugyanilyen vonzó volt számomra a kampusz elhelyezkedése, az egyetem által képviselt értékek, az épületek hangulata és a környező városrész atmoszférája is.

Az előzetes elvárásaimat idővel egyre inkább a kíváncsiság váltotta fel. Tudtam, hogy egy ilyen egyetemen az oktatás színvonala várhatóan magas lesz, ezért emiatt nem különösebben aggódtam. A japán mindennapokról hallott sztereotípiákat igyekeztem fenntartásokkal kezelni, még akkor is, ha utólag néhány közülük valóban beigazolódott.

2. Felkészülés és kiutazás

Az ügyintézés alapvetően két jól elkülöníthető szakaszból állt. Először az ELTE felé kellett benyújtani a bilaterális pályázatot, amelyben már meg kellett jelölni a választott fogadóintézményt. Ennek elfogadása után következett a második, önálló szakasz: a Waseda saját felvételi és jelentkezési folyamatán is végig kellett menni. Fontos előre számolni azzal, hogy karonként és szakonként eltérő követelmények lehetnek. Az én esetemben például az angol nyelvtudás igazolására TOEFL-t vagy más, nemzetközileg elterjedt nyelvvizsgát fogadtak el, amelyre külön fel kellett készülnöm. Ezzel érdemes időben kalkulálni, mert mind a felkészülés, mind az eredmények megérkezése hosszabb időt vehet igénybe.

A folyamat időrendje nagyjából úgy alakult, hogy a bilaterális pályázatot 2024 augusztusának végén adtam be, majd novemberig kellett összeállítanom a Wasedára történő jelentkezéshez szükséges teljes dokumentációt. Ez többek között igazolásokat, ajánlásokat, motivációs levelet, valamint egy előzetes, indoklással ellátott tárgyfelvételi és tanulmányi tervet is magában foglalt. A fogadóegyetem minden lépéshez részletes tájékoztatást adott, a dokumentumok összegyűjtése és rendszerezése azonban így is sok időt vett igénybe. A felvételi döntés végül január végén született meg.

Ezt követte a kollégiumi jelentkezés, amely lényegében sorsoláshoz hasonlított: a férőhelyek száma korlátozott, így egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerül szobát kapnom. Emiatt előre mérlegelni kellett, mennyire támaszkodom a kollégiumi jelentkezésre, és keresek-e már ekkor alternatív szálláslehetőséget. Én végül úgy döntöttem, hogy megvárom a kollégiumi döntést, ezzel viszont azt a kockázatot vállaltam, hogy elutasítás esetén utólag kellett volna másik lakhatást keresnem. Szerencsére végül felvettek a kollégiumba, így erre nem volt szükség.

A diákvízumot személyesen, a japán nagykövetségen kellett intézni, ehhez azonban előbb szükség volt a COE-re (Certificate of Eligibility), amelyet a japán igazságügyi minisztérium állít ki. Ennek átfutási ideje hosszabb is lehet, ezért ezzel is érdemes előre tervezni. Én megvártam a vízumot és a kollégiumi döntést is, csak ezután vettem meg a repülőjegyet, így azt pontosan ezekhez tudtam igazítani. A kint töltött idő teljes időtartalmára rendelkeznem kellett utasbiztosítással, Japánban emellett a diákok számára kötelező az egészségbiztosítás befizetése, amely havi szinten csak kisebb összeget jelentett.

3. Mindennapi élet

Lakhatás

A lakhatás szempontjából szerencsés helyzetben voltam, mert felvételt nyertem a kollégiumba, ráadásul ez az egyetemi kampusztól mindössze 5-6 perc sétára volt. Ez óriási előnynek bizonyult, hiszen több hallgatótársamnak naponta akár egy-egy órát is ingáznia kellett az egyetemig. A szobám körülbelül 12–14 négyzetméteres volt, ággyal, íróasztallal, kisebb hűtővel, légkondicionálóval, valamint egy szerény vizesblokkal és WC-vel felszerelve. A zuhanyzókat külön helyezték el, de teljesen önálló, tágas, egyszemélyes fülkékként alakították ki őket. Ennek valószínűleg részben az éghajlat az oka: nyáron rendkívül magas a páratartalom, és ha minden szobához külön zuhanyzó tartozna, azok könnyen penészedni kezdenének. A kollégium egyébként igényes és jól felszerelt volt: közös konyha, városra néző tetőterasz és edzőterem is rendelkezésre állt. Az ára pedig kifejezetten kedvezőnek számított, különösen az egyetemtől független kollégiumokhoz és az albérletekhez képest.

Megélhetési költségek

A mindennapi megélhetés költségei nagyjából az itthoni árakkal voltak összevethetők. Az egyetem környezetében rengeteg kedvező árú helyi étkezde működött. Az ösztöndíj a kollégiumi díjat, a repülőjegyet, valamint nagyjából napi egy reggeli vagy ebéd árát fedezte; a fennmaradó kiadásokat saját forrásból kellett megoldanom, de a helyi árszínvonal mellett ez összességében kezelhető maradt.

A város és a környezet

Tokió légkörét nagyon hamar megkedveltem. Leginkább a városszerkezet átgondoltsága nyűgözött le: a lakóövezetek és a szórakozónegyedek jól elkülönülnek egymástól, így még a belvárosban is szinte teljes csend volt. Erősen érződik, hogy mennyire fontos a helyiek számára a tisztaság, a rendezettség és a nyugalom. A mindennapokat különösen kényelmessé tette, hogy a közelben több park is volt, ahová gyakran jártam mozogni, emellett számos kisbolt működött a környéken, így a legtöbb hétköznapi teendőt rövid idő alatt el lehetett intézni. Szentélyekkel és templomokkal pedig szinte mindenhol lehetett találkozni. A metró- és vasúthálózat elsőre bonyolultnak tűnhet, de meglepően gyorsan ki lehet ismerni. A hivatali ügyintézés ugyanakkor lassú tud lenni: érkezés után a városházán kellett elintézni a lakcímbejelentést és az egészségbiztosítást, ami nálam összesen körülbelül tíz órát vett igénybe. 
4. Az egyetem és az oktatás

Egyetemi légkör

A kampusz szinte minden elképzelhető szolgáltatással rendelkezett. Már a tanévnyitó is emlékezetes élmény volt: egy hatalmas csarnokban rendezték meg, ahol az egyetem hallgatóiból álló szimfonikus zenekar játszott. A kampuszon gondozott park, saját menza, üzletek, korszerű kutatóközpont, kis- és nagyelőadók, valamint magasabb egyetemi épületek is helyet kaptak; utóbbiak ablakaiból látványos kilátás nyílt a városra. A tanév elején emellett rengeteg hallgatói közösség mutatkozott be: ezek a japán egyetemi élet fontos részét jelentő, érdeklődési körök köré szerveződő körök a sportcsapatoktól és művészeti csoportoktól kezdve a búvárkodáson át egészen a kifejezetten egyedi hobbikig szinte minden területet lefedtek.

Oktatás

Az oktatás színvonala kimagasló volt. Minden tárgyamat angol nyelven vettem fel, és mivel mesterszakon tanultam, többnyire kis létszámú, szeminárium jellegű kurzusokon vettem részt, jellemzően 4-12 fővel. A jelenlét minden órán kötelező volt, és nagy hangsúlyt kapott az aktív részvétel, az egyéni órai hozzájárulás és a közös gondolkodás. Minden alkalomra fel kellett készülni, az esetek többségében pedig valamilyen formában előadni vagy érvelni is kellett.

Tanítási stílus és számonkérés

Az oktatási módszerek jól illeszkedtek ehhez a részvételközpontú szemlélethez. Az egyik kurzus például olvasószeminárium volt, amelyen közigazgatási és politikai témájú szakirodalmakat dolgoztunk fel önállóan, majd az órán mindenki bemutatott egy-egy általa feldolgozott fejezetet. Ezt közös vita és az eltérő nézőpontok ütköztetése követte. Más kurzusokon egy adott témához kapcsolódóan a félév végére hosszabb, projektjellegű önálló dolgozatot kellett készíteni, amely rendszerint az értékelés alapját is adta.

A szakmai tárgyaim mellett a japán nyelv tanulásába is belekezdtem. Ennek köszönhetően a félév végére már egyszerűbb beszélgetéseket is le tudtam folytatni, és több hétköznapi helyzetben — például vásárláskor — magabiztosabban boldogultam.

Adminisztráció és kreditelismerés

A kreditelismerés ugyanakkor nehézkesebbnek bizonyult, elsősorban a tanév eltérő féléves időbeosztása miatt. A japán szemeszter később kezdődik és később is zárul, mint a hazai, ezért a hivatalos kreditelismeréshez szükséges leckekönyvi kivonatot előzetes kérelem nélkül csak szeptember végén kaptam volna meg. Ez gondot okozott volna, mert az ELTE-n a kreditelismeréshez kapcsolódó határidő már szeptember közepén, az őszi tárgyfelvételi időszak végével lejárt. További nehézséget jelentett, hogy az utolsó félévemben utaztam ki, így a hallgatói jogviszonyom eredetileg csak július 31-ig állt volna fenn, miközben a pályázat feltétele az volt, hogy a kinti tanév hivatalos végéig, vagyis szeptember végéig aktív jogviszonnyal rendelkezzem. Ennek megoldásában a Tanulmányi Hivatal munkatársai készségesen segítettek, és olyan jogviszony-igazolást állítottak ki, amely megfelelt a jelentkezési követelményeknek.

5. Közösségi és kulturális élmények

Egyetemi élet és beilleszkedés

Az első hónapot kifejezetten élveztem egyedül, nem éreztem nyomást amiatt, hogy azonnal barátságokat kellene kötnöm. Ebben az is segített, hogy különösen a tanév elején sok kollégiumi, egyetemi és kari közösségi program közül lehetett választani. Idővel aztán természetesen kialakult egy szűkebb nemzetközi társaság olyan hallgatókból, akikkel hasonló érdeklődési körök kötöttek össze. Emellett két japán barátra is szert tettem, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. 

Kulturális különbségek

A legszembetűnőbb különbségek az íratlan szabályok és a mindennapi etikett területén jelentkeztek. Ilyen volt például a metrón tapasztalható csend, illetve az a mély tisztelet, amellyel az emberek egymás, a környezetük és a természet felé fordulnak. Úgy gondolom, a kulcs a figyelmes alkalmazkodás. Érdemes megfigyelni, hogyan élnek a helyiek a mindennapokban, és ehhez igazodni, tiszteletben tartva a szabályaikat.

6. Személyes tapasztalatok és élmények

A legemlékezetesebb pillanataim egyértelműen az országon belüli utazásokhoz kötődnek. Bár a tanulás sok időt vett igénybe, a szabadidőmet szinte mindig felfedezéssel töltöttem, hol egyedül, hol kisebb társaságban. Szerencsém volt Japán számos prefektúrájába eljutni, az északi Hokkaidótól egészen Okinawa prefektúra trópusi szigeteiig. Egészen más élményt jelentett mindezt nem turistaként, hanem „ideiglenes helyiként” megtapasztalni; számomra éppen ez adta az egész időszak igazi mélységét.

Összességében rengeteg tudással és élménnyel gazdagodtam, tágult a világképem, és úgy érzem, életre szóló kapcsolatokra és barátságokra tettem szert. Ez az időszak nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat formált, és olyan tapasztalatokat adott, amelyeket a pályázat nélkül aligha szerezhettem volna meg.